





Július elején megkezdődik és az év végéig befejeződik a francia csapatok kivonása Afganisztánból - erősítette meg szombaton Francois Hollande francia elnök, miután hajnalban egy öngyilkos merényletben négy francia katonát megöltek az ázsiai ország északkeleti részén található Kapisa tartományban.
"Addig is a francia erőknek a legmagasabb szintű biztonsági fokozat mellett és a legnagyobb körültekintéssel kell ellátniuk a feladataikat. Erre teszek most ígéretet, személyes garanciát vállalok" - mondta az államfő a Tulle városában adott rövid nyilatkozatában. Hollande jelezte, hogy nemzeti gyászünnepségen búcsúztatja el Franciaország a négy áldozatot, akiket "a lehető leghamarabb" hazaszállítanak.
Az elnök a "nemzet elismerését" fejezte ki a katonáknak, megemlékezett "elszántságukról és bátorságukról". Az áldozatok családjainak a "francia nép együttérzését és szolidaritását" tolmácsolta.
A hajnali támadásban négy katona és egy tolmács vesztette életét, öt ember pedig megsebesült, közülük hárman nagyon súlyosan. Franciaország a nemzetközi erők 2001-es szerepvállalása óta 87 katonát vesztett el Afganisztánban.
Kapisa tartomány a mintegy 3500 fős francia kontingens állomáshelye, de néhány más ország is állomásoztat ott katonákat, mindenekelőtt az Egyesült Államok. (MTI/AFP)
Több mint 100 ezer ember meggyilkolásával vádolja az ENSZ a Joseph Kony ugandai hadúr által vezetett hírhedt fegyveres milíciát.A világszervezet emberi jogi főbiztosa, a... >>
Szentté avatta Petar Petrović Njegoš 19. századi író-államfőt a montenegrói-tengermelléki püspök. A püspökségben május 19-e már az új szent ünnepe. A szerb pravoszláv... >>
A szociáldemokraták vezette kormánykoalíció nyerte a Horvátországban vasárnap rendezett önkormányzati választások első fordulóját.A választási bizottság által vasárnap... >>