





Ma rendezték meg Felsőhegyen a tizenegyedik nemzetközi birkanyíró és pörköltfőző versenyt. A rendezvény megnyitóján elsőként a Tartományi Gazdasági Titkárság nevében Varjú Ernő segédtitkár köszöntötte a jelenlevő polgárokat. Kifejtette, rendkívül fontosnak tartja ezt a nagyszabású eseményt, hiszen a rendezvényen igen jelentős kapcsolatok és barátságok alakulhatnak ki. Mint mondta, ez a fesztivál buzdításként is hathat az emberekre abban a tekintetben, hogy az elkövetkezendőkben minél többen kezdjenek el állattenyésztéssel foglalkozni a térségben. Végezetül mindenkinek kellemes időtöltést, a versenyzőknek pedig sok sikert kívánt.
Ezután a Zentai Önkormányzat nevében ©irková Anikó, Zenta község polgármester asszonya szólt az egybegyűltekhez. Elmondta, nagyon örül annak, hogy idén is megszervezték a birkanyíró és pörköltfőző versenyt, amelynek fő védnöke ezúttal is a zentai önkormányzat volt. Kifejtette, egy olyan fesztiválról van szó, amely régi mesterségeket, foglalkozásokat mutat be, ezzel elevenítve fel a régmúlt idők hagyományait. Köszöntője végén ©irková Anikó is kellemes időtöltést kívánt minden vendégnek, köztük a Zenta községből és a távolabbi településekről érkezetteknek is.
A Zentai Gazdakör nevében Sóti Ferenc, a gazdakör elnöke üdvözölte a jelenlévőket, aki külön köszönetet mondott a szervezőknek, valamint a támogatóknak, hogy nem hagyták feledésbe merülni ezt a rangos eseményt. Mindenkit arra biztatott, hogy minél több helyszínen kóstolja meg a különleges ízvilágú pörkölteket, mivel mindegyik más és más gasztronómiai élményt nyújthat az érdeklődőknek.
A megnyitóünnepség után került sor a legkiválóbb pálinkák elbírálására és a birkanyírók megmérettetésére is. A versenyen tizenhárom nyíró mérte össze tudását, ezenkívül ötvennégy szakács főztjét, illetve harminchárom pálinkafőző pálinkáját bírálta el a neves hazai és külföldi szakemberekből álló zsűri. A több ezer látogatót az egész nap folyamán nagyszabású kirakodóvásárral és különféle kulturális programok sorával is várták a szervezők, így minden adott volt a jó szórakozáshoz és a tartalmas kikapcsolódáshoz is.
H. G.
Életének 73. évében Zentán elhunyt dr. Körmendi Ferenc atomfizikus, nyugalmazott egyetemi tanár, tudósít a Magyar Szó.A belgrádi Elektrotechnikai Kar Atomfizikai... >>
Tomislav Nikolić szerb és Áder János magyar államfő megállapodása értelmében a csurogi Topalov-raktárat a razzia áldozatainak szentelt múzeummá alakítják át, a csurogi... >>
A Szerbiai Alkotmánybíróság nyilvános meghallgatást tartott a Vajdaság statútuma alkotmányosságának és törvényességének kivizsgálását kezdeményező javaslatok nyomán. Az... >>