Dr. Korhecz Tamás elhatárolódott Rácz Szabó László MNT-tag kijelentésétől
Betűméret:
Közéletünkben mindeddig páratlan, kegyeletsértő és a közízlést bántó nyilatkozatot tett pénteken Rácz Szabó László, pártelnök, a zentai képviselő testület elnöke, az MNT tagja. Rácz Szabó László a Pannon RTV Közügyek című műsorában nem kevesebbet állított, mint, hogy a holokausztot is olyan rossz törvények idézték elő, mint amilyen szerinte a Nemzeti tanácsokról szóló szerbiai törvény. Idézzük Rácz Szabó László szavait „Éppen ma a holokausztra emlékezünk és a holokauszt is rossz törvények alapján millió ember halt meg, hát ez is egy rossz törvény (megjegyzés: mármint a Nemzeti tanácsokról szóló törvény), ami ellen, amennyire lehet, szembe kell szállni.” Mint az MNT elnöke a tesület nevében szeretnék erélyesen elhatárolódni ettől a kegyeletsértő és megbotránkoztató kijelentéstől, párhuzamtól. A holokuaszt az emberiség történetének legvéresebb tragédiája, egy páratlan és észbontó bűn, népirtás, amelyhez fogható gaztettet emberek emberek ellen nem követtek el civilizációnk több mint tízezer éves történelmében. A holokauszttal nem lehet tréfálkozni, olcsón aprópénzre váltani. Attól, hogy valakinek savanyú a szőlő, hogy elégedetlen saját vagy mások politikai teljesítményével, a törvények tartalmával az nem jogsítja fel egy ilyen gusztustalan párhuzam megvonására.
Mindazonáltal, ha Rácz Szabó úr a kijelentését nem egy igen rosszúl sikerült tréfának szánta, és komolyan azt gonodolja, hogy a nemzeti tanácsok és a holokauszt között létezik párhuzam, akkor feltehető a kérdés, mit keresett a nevezett az MNT választásokon, és miért vesz részt folyamatosan annak a munkájában?
Dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke




Egy halott újszülött kisfiút találtak Újvidéken, egy épület bejáratánál a Lazar cár sugárúton.
A 021.rs portál információi szerint a vértócsában fekvő csecsemő halálát reggel 7:15 körüli időre állapították meg.
A mentők a helyszínre érkeztek, de csak a halál beálltát tudták megállapítani.
A...
2025. OKTÓBER 20.
[ 13:09 ]
Súlyos közlekedési baleset történt ma reggel fél hat körül Kishegyesen. Egy személy életét vesztette, egy személy pedig megsérült.
A subotica.com portál értesülései szerint a baleset a Topolyai úton történt. Egy Golf típusú személyautó lesodródott az útról és egy házba csapódott. Egy személy a helyszínen...
2025. OKTÓBER 19.
[ 11:05 ]
Szabadkára látogatott Német László belgrádi metropolita érsek. A bíborossal Harmath Károly ferences atya beszélgetett egyebek mellett arról, hogy a mai, felgyorsult, kihívásokkal teli világban hogyan tudunk közelebb kerülni Istenhez.
A Pannon RTV stábjának Német László arról is beszélt, hogyan telnek egy bíboros...
2025. OKTÓBER 18.
[ 12:27 ]
